emberi szexualitás

A humán szexualitás evolúciója

A lényeg:

Az emberi viselkedés sokfélesége és a kultúrák diverzitása.

Sok esetben láttuk, hogy a legkülönbözõbb állatfajok képesek optimális döntéseket hozni, melyek a leginkább elõnyösek a számukra az adott helyzetben. Az összes faj közül az emberi viselkedés a legflexibilisebb, legplasztikusabb, itt jut a legtöbb szerephez a körülményekhez való alkalmazkodásban az adaptív, rövid távú döntés.

A humán viselkedést mindenkor sokkal nagyobb érdeklõdés kísérte, mint az állatokét, és sokan, sokféle diszciplína követõjeként közelítették meg a problémát. Az emberi magatartást darwini nézõpontból a szociobiológia és az evolúciós pszichológia tudománya vizsgálja, ezek próbálják az evolúciós, adaptációs mechanizmusokat ennél a fajnál értelmezni. Számos teoretikus vetette el a darwini teóriák emberre való alkalmazhatóságát. A klasszikus darwini megközelítés mindig adaptivitást, optimális viselkedést és fitness-maximalizálást feltételez a viselkedésformák hátterében. Rengeteg olyan vélemény volt és van viszont érvényben, mely szerint sok emberi viselkedés nem hozató össze olyan fantáziátlan dolgokkal, mint a szaporodás-maximaliálás, sok emberi aktivitásnak semmi köze a fitnesshez, és más okok, pl. kulturális hatások, teljesen átvették az ősi szelekciós erők szerepét.

A tudomány által elfogadott bizonyítékok alapján ma úgy tudni, a Homo sapiens körülbelül 200 000 éves faj (Észak-kelet-Afrikai eredetű, hozzávetőlegesen százezer éve hagyta el Afrikát, és jutott el fokozatosan a világ majdnem minden pontjára). A korai Homo-k valószinűleg néhány családot magába foglaló klánokban éltek, és túlélésük nagyban függött a csoport sikerességétől. Emiatt a szociális szelekció nagyon nagy szerepet kapott az evolúciójukban. Az ember szétterjedésével igen változatos környezetekben telepedett meg, melynek során a különbözõ körülményekhez való alkalmazkodás az emberi társadalmak óriási változatosságát alakította ki. Amikor emberi viselkedésrõl beszélünk, múltbéli mechanizmusokat kell feltételeznünk, melyek a korai emberek túlélésében adaptívak lehettek, és melynek nyomai még a mai viselkedésformákban is megtalálhatók. Ha ezeket az alapvetõ folyamatokat kutatjuk, a leginkább érvényes válaszokat a még ma is létezõ primitív, természeti népek megfigyelésével kaphatjuk, hiszen a kulturális evolúció, az iparosodás olyan folyamatok, melyek elfedhetik ezeket a mechanizmusokat, és az ilyen megváltozott környezetben egy-egy valaha optimális viselkedés értelmetlennek tûnhet.

Például egy olyan elterjedt mai viselkedésforma, mint a véradás, elsõ látásra nehezen értelmezhetõ darwini módon. Ez látszólag tisztán altruista viselkedés, melynek semmi köze a adaptivitáshoz és a sikerességhez. A véradó csak kis fitnessveszteséget szenved el, a kapónak viszont nagy segítség. Viszont emiatt még indirekte sem lesz a donornak fitness-nyeresége, mivel nem tudhatja, ki a recipiens, nagy valószínûséggel nem a rokona, akivel génjei közösek. Mégis sok ember hódol eme tevékenységnek. Mi lehet akkor a jelenség mögött? Megfigyelték, hogy azok az emberek szívesebben és gyakrabban mennek véradásra, akik ezért karszalagot vagy kitûzõt kapnak, ami lehetõvé teszi, hogy mások már messzirõl tudják, hogy õk vérdonorok. Lehetséges, hogy a fitness-haszon ebben az esetben nem a rokonok sikere révén realizálódik. A véradókat a társadalom, de szûkebb társaságuk is nagyra tartja, és a munkavállalók is szívesebben alkalmaznak ilyen embereket. Tehát valamiféle elismerés lehet a közvetlen jutalom nélküli cselekedet jutalma. Feltételezik, hogy az ilyen önzetlen magatartásformák, melyek segítették a hatékony csoport-mûködést és kooperációt, végsõ soron a csoport elismerését, így státusznövekedést, segítséget, és ezzel megnövekedett sikert hozhatott a cselekvõnek. Emiatt feltételeznek olyan proximális érzelmi mechanizmusokat, melyek "jó érzést" keltenek, ha a közösség számára valami jót cselekszünk, így elõsegítve ezeket a magatartásformákat és az indirekt elõnyöket.

A másik jellemzõ jelenség, amit a nem-darwini tanok képviselõi gyakran említenek, az az örökbefogadási viselkedés ellentmondásossága. Ez a viselkedés látszólag teljesen maladaptív és fitness-csökkentõ, mert a szülõ olyan aktivitásba fekteti az energiáját, ami saját génjeinek terhére más géneket segít.

Egyes óceániániai népeknél akár 30% is lehet az örökbefogadott gyerekek aránya. Megvizsgálták, az ilyen gyerekek és a nevelõk rokonsági foka elég magas volt, általában 1/4, tehát unokatestvér szintû. A rokonszelekció itt tehát mûködhet. Azonban tényleg voltak olyan családok is, ahol semmilyen rokonságban nem állt az adoptált gyerek. Ez viszont kis családokban volt jellemzõ csak, ahol egy esetleges plusz tag nagyban növelheti munkájával a család túlélését, indirekte módon növelve az adoptáló fitnessét.

Az örökbefogadás más módon is belefér a darwini nézetekbe, elképzelhetõ, hogy egy amúgy adaptív viselkedés (szülõi gondoskodás) mellékterméke, mely bizonyos körülmények között kifejezõdésre juthat (pl. utód elvesztése, stb.).

Az emberi szexualitás evolúciója és jellegzetességei

Az ember evolúciója egyben a párkapcsolat evolúciója is. Egyik fajnál sem jelenik meg a párkötõdés ilyen intenzíven, mint nálunk. Az állatoknál a szexuális viselkedés csupán az utódok létrehozását szolgálja, ezzel szemben nálunk a szexualitás háromfunkciós: az eredeti szerep kibõvült a nemiség feszültségoldó és párkapcsolat-erõsítõ funkciójával.

Legközelebbi emberszabású rokonaink e tekintetben jelentõsen különböznek tõlünk. Az emberi kultúrák 89%-a poligám rendszerû (de sokszor csak néhány tehetõs tagja az, a többi egyed monogám), és csak 16%-uk monogám. Mégis, nálunk a monogám kapcsolatnak különös jelentõsége van. Embernél az ivadékgondozás fontossága, ideje és költsége nagyon megnõ a többi állathoz képest. Az újszülött fejletlen, nagy, lassan fejlődik, sok és intenzív törõdést igényel, az apa gondoskodása nagyon megnöveli a túlélési esélyeit. Emiatt elõnyös a hatékony monogám kapcsolat. A hûség, a kooperáció fontossá válik, a kötõdés szerepe nõ. Az ember evolúciója során a szoros párkapcsolatot elõsegítõ számos mechanizmus kifejlõdik.

A csimpánzok (egyik legközelebbi rokonaink) 5-6 évente kerülnek fogékony állapotba, melyet a fenekükön lévõ "sex skin" pirosodásával jeleznek a hímeknek. Az ilyen nõsténnyel a klán számos hímje párosodik, de az aktus alig pár másodperc. A bonobók viszont nagyon közel állnak e téren hozzánk, náluk is feltételezik a szex konfliktusoldó és örömszerző funkcióját.

A csimpánzokkal szemben az embernõstény elrejti fogékony periódusait, és minden hónapban van ilyen szakaszban (az ovulációkor, a menstruációs ciklus kb. 14-ik napján). Az emberi aktus hosszú, örömteli esemény, és a nõi orgazmus is emberi találmány. Emellett a hím és nõstény nemi jellegek egyaránt fejlettek, állandóan jelen lévõ nagy vizuális ingert jelentenek. Mindezek a tényezõk elõsegítik a párok hosszú idejû kötõdését, ami igen hatékonnyá teheti a kapcsolatot az utódnevelés szempontjából. Hormonálisan ez a kötõdés (manapság szerelemnek írják és éneklik) valószínûleg hasonló, mint az anya-gyermek viszony, elképzelhetõ, hogy annak valamilyen kibõvülése, meghosszabbítása. A két kapcsolat ugyanolyan neuroendokrinális mechanizmusokat mûködtet, és a viszony bomlásakor hasonló emóciók játszódhatnak le. A párkapcsolat általában két szakaszú, a vonzódás szakaszára és a kötõdés fázisára osztható. Az elsõben a feniletilamin nevû (szerelem)hormon játssza a fõ szerepet (eufórikus, feldobott érzést okoz). Az agy két év alatt hozzászokik, utána hatása csökken. A második szakaszban egyéb opiát endorfinoknak van szerepük, ezek biztonságérzést, kötõdést okoznak.

Feltételezik, hogy az ember alapvetõen szeriálisan monogám (volt). Az ősi társadalmakban a gyerekek valószínûleg kb. négyévente születtek, mivel a terhesség és szoptatás eddig tartott. A hormonális kötõmechanizmusok ehhez alkalmazkodhattak, egy négyéves szezon lecsengése után a párok újabb kapcsolatba léphettek, vagy még egy gyermeket nemzhettek. Ezt a teóriát támasztja alá, hogy a válások legtöbbje négy év után következik be még ma is.

Szexuális taktikák és preferenciák az embereknél

A nemi interakciók az embernél is ugyanúgy szelekciós nyomásokat generálnak, a kooperáció és konfliktus együtthatásai alakítják ki az általános mintázatokat, melyek kultúrától függetlenül hasonlóak.

Intraszexuális versengés
Feltételezik, hogy a korai emberi társadalmakban a hímek enyhén (1,3:1) túlsúlyban voltak, valószínûleg a sikeresebb vadászathoz vagy védekezéshez volt a nagyobb arány szükséges. Emellett egy átlagos nõ szinte egész (rövid) életében terhes vagy szoptatós volt, ráadásul havonta csak pár napig volt fertilis. Ez erõsen a férfiak irányába tolta el az operacionális ivararányt, ami azt eredményezte, hogy a nõk igen komoly limitáló tényezõt jelentettek a szaporodásban. Ez nagyon intenzív hím-hím versengéshez vezethetett.

Interszexuális mechanizmusok (hölgyválasz)

a. Direkt haszon választása
Az embernél a gyerek nagy igényei miatt a szülõi befektetés fontossága megnõ a rokon fõemlõsökhöz képest, és a hím is lehet nagyon effektív szülõ, hiszen hatékonyan tudja elõteremteni a forrásokat asszonya és utódai számára. A nagy férfiarány és az apa fontos szülõi hozzájárulása miatt fejlett hölgyválasz alakulhatott ki, elsõsorban a jó apai tulajdonságokkal bíró egyedek felé. A korai embernél ezek elsõsorban a jó, ügyes, nagy zsákmányt szerezni képes vadászok lehettek, a késõbbiekben, az életmód változásával a tehetõs, jó forrásokkal (föld, állatok) bíró, magas státuszú férfiak.

Tehetõs hímet választva nõ-e nõstény szaporodási sikere?

Sok kultúrában a férfi tehetõssége (földterületnek nagysága, nyájméret) korrelál feleségei szaporodási sikerével. Egy tehetõs poligín férj jobban segítheti x-edik felesége gyerekének túlélést, mint a szegény monogám az egyetlen asszonyét (lásd még poligínia-küszöb modell, előbb).

A paraguayi Ache törzs ben a sikeres vadászok gyerekei nagyobb valószínûséggel élik meg a féléves kort, mint a bénábbakéi

Van-e pszichológiai preferencia a gazdag férfiakra?

Az említett Ache törzs ben a jó vadászok több páron kívüli kapcsolatuk és gyerekük van, ami jelzi, hogy az ilyeneket jobban kedvelik a nõk, vonzó a több kaját szerzõ (ügyes, gazdag) férfi.

A mai ipari társadalmakban is megõrzõdtek ezek a preferenciák. Sok párkeresõs hirdetés tanulsága, hogy a nõk potenciális partnereiknél elsõsorban a tehetõsséget és a státuszt értékelik nagyra, ezeket a tulajdonságokat keresik (és fiatalságukat, attraktivitásukat hangsúlyozzák). Ezzel szemben a férfiak éppen a fiatal és attraktív nõket keresik elsõsorban, és tehetõsségüket, státuszukat hirdetik. Eltérõek tehát a preferált jellegek.

b. Indirekt haszon választása
A fisheri és indikátor mechanizmusok az embernél is szerephez juthatnak, bizonyos férfiak preferálása jelenthet genetikai hasznot a hölgyeknek, és a rátermettséget jelző tulajdonságokról is sok vizsgálat született.

Egy vizsgálatban férfiak "jóképűségét" rangsorolták hölgyek képek alapján, majd ezen férfiak spermiumát vizsgálták meg. A jóképűnek értékelt férfiak spermium-jellemzői jobb minőségűnek (motilitás, egészséges sejtek aránya) bizonyultak, mint a csúnyáké.

A szimmetria (arc és test) általános minőségjelzőnek bizonyult, mely jelezheti hordozója jó genetikáját.

Férfiak által éjjelente 2 hétig viselt pólók illatát értékelő hölgyek a szimmetrikusabb srácokat látatlanban vonzóbb illatúnak rangsorolták, de csak akkor, mikor a peteérés fázisában (14. nap körül) voltak. Ez az elegáns kísérlet az hölgyválasz olfaktorikus csatornáinak használatára is jó példa.

A férfiak viszont teljesen más mechanizmus szerint válogatnak, bár a szimmetria, mint általános minőségjelző náluk is szerepet kap.

Vizsgálatok tanulsága, hogy a férfiaknak leginkább a 0,7 körüli csípõ/derék arány, a nagy, szimmetrikus mellek, a kis orr, a telt ajak a legvonzóbb tulajdonságok, ilyen nõket tartják a legattraktívabbnak. Ezen tulajdonságok fertilitást jeleznek, kifejlõdésük magas ösztrogénszintet, megfelelõ fejlõdési stabilitást, jó immunitást feltételez. A férfiak tehát keresik a fertilis, nagy reproduktív potenciálú nõket, akik fiatalok, tehát még sok reproduktív év áll elõttük. A mai viszonyok közepette természetesen senki sem azzal az eltökélt szándékkal megy a leányvásárba, hogy sok gyermeket szülni képes nõt válasszon, de a régi adaptív preferencia máig megõrzõdött.

A férfi életkor elõrehaladtával egyre nõ a korkülönbség a preferált nõhöz képest. Míg egy 25 éves fiatalember a plusz-mínusz öt év idõs lányokat választja, egy hatvan éves ember már 10-15 évvel fiatalabb nõket. Mivel a nõknek a fertilitás nem annyira fontos a férfiban, hiszen láttuk hogy másra irányulnak preferenciáik, ez az életkorkülönbség a mai házasságoknál is megmutatkozik.

A mai nyugati civilizációk a megváltozott körülmények miatt más mechanizmusok szerint mûködnek, az egészségügy, fogamzásgátlás, stb. fejlõdésével az ember nagyrészt függetlenítette magát természetes környezetétõl, ahol a megszületõ gyermekek nagy része elpusztult, és nagy eséllyel csak az tudta a géneket örökíteni, akinek sok utódja volt. Ma a szaporodási siker nem elsõsorban az utódok számától függ, így nem is fedezhetõ fel a tendencia, hogy a tehetõsebbeknek több gyerekük lenne, éppen ellenkezõleg, az utódok száma csökken a gazdagsággal.

Egy kanadai felmérés szerint viszont a kopulációk száma (potenciális fogamzások száma) korrelál a vagyoni helyzettel, fõleg a nem házasoknál, így a régi mechanizmus nyomai ma is felfedezhetõk.

A nemek közti szexuális konfliktus

A nõ, ha tehetõs hímet választ is, csak akkor növeli hatékonyan a fitnessét, ha tartósan biztosítja párja apai befektetését. Mivel a két szülõ befektetése különbözõ, ezért más a poligínia és a páron kívüli terhesség ára is. A hím egy páron kívüli gyermekkel olcsón növelheti sikerét, hiszen egy másik család férfija viseli a születő gyermek miatti terheket. A nõk nem kerülhetik el így az EPC árát, általánosságban hûségesebbek is.

Mivel nagyon elõnyös a hímnek ez a stratégia (mint a legtöbb állatnál) a hím pszichológiailag is a változatosság keresésére és sok kopulációra van tervezve. Természetesen ma ez már nem feltétlenül adaptív, de a motiváció még megvan.

A férfiak sokszor fizetnek az aktusért és pornóújságokért, nõk nagyon ritkán. A pornóipart és a prostitúciót lényegében a férfiak tartják el. Általában a hímek sokkal inkább igénylik partnereik változatosságát, ami még homoszexuálisoknál is megvan. A leszbikus lányok kapcsolataikban sokkal inkább hosszú távra terveznek, míg a férfiak sûrûn váltják partnereiket.

Kérdõívek tanúsága, hogy a hímek adott idõszak alatt több nõvel és rövidebb ismeretség után bújnának ágyba. A nõknél ez a változatosság-keresés redukáltabb.

A partner intelligenciájára vonatkozó kívánalmak is eltérõek nemenként. Míg a tartós kapcsolatra mindkét nem magasra rakja a mércét, egyéjszakás kalandra a férfiak jóval lejjebb adják a szintet a partner IQ-jában, mint a nõk.

Az apaság nõi kontrollja

A maximális sikerrel járó hím stratégia sokszor hátrányos nõnek, mivel így nehezebben tudja partnere apasági erõfeszítéseit monopolizálni. Viszont a belsõ megtermékenyítés miatt tud bizonyos ellenlépéseket tenni, az apaságot lényegében õ kontrollálja. Adott estben, több férfival párosodva, több férfi spermáját is felhasználhatja. Az EPC, mint láttuk sokszor a tehetõsebb, vagy jobb minõségû férfiak felé irányul. Ráadásul alakultak ki olyan mechanizmusok, melyek segítik az irányított fertilizációt. Bizonyított, hogy a nõi orgazmus során a sorozatos izom-összehúzódások segítik az ondó haladását és retencióját. Azt is megfigyelték, hogy a nõk által vonzónak mondott férfival való aktus során többször következik be orgazmus. Így a preferált férfi nagyobb eséllyel nevez a spermaversengésben, amivel a nõ hatásosan befolyásolhatja gyereke apjának valószínûségét.

Spermakompetíció és párõrzés

Az elõbbi fortélyokkal az elsõdleges pár férfi tagjának szülõi aktivitását a nõ nagyban parazitálhatja, és az idegen hímtõl származó utód a férfi számára nagy fitness-vesztéssel jár, mert idegen génekkel bíró "kakukkfiókát" kell eltartania, a saját gyermekeiben lévõ gének kárára.

A páron kívüli kapcsolatokból származó utód a család férfitagjának mindig nagyobb költség, mivel idegen gének túlélésében kell segédkeznie, ha neveli az ilyen gyermeket. Az anyának ez nem probléma, neki az ilyen gyermek is tartalmazza a génkészlete felét. Valószínûleg emiatt a férfiaknál nagyobb érzelmi reakciót vált ki a félrelépés, mint nõknél. A fiúk genetikailag féltékenyebb típusúak, mivel többet veszíthetnek, és könnyebben szakítják meg emiatt kapcsolataikat, ami a szülõi gondozás csökkentésének egyfajta módja.

Nyugati kultúrákban a nõknél jóval kevesebb esetben válóok a hûtlenség, mint férfiaknál.

Emiatt kétféle normarendszer alakult ki szinte minden kultúrában, mert a család, mint hatékony egység mûködését sokkal jobban veszélyezteti a családba a nõ által hozott zabigyerek. Ha a férfi lép félre, az a családnak kisebb gond, mivel akkor a nõ számára idegen gének terhét valamely más férfi és nõ viseli. A félrelépõ nõt mindig is keményen (akár halállal) megbüntették, a virgonc férfiaknál ez nem volt jellemzõ.

Vannak a miénknél jóval szabadosabb szexuális életet élõ kultúrák, pl. Óceánia számos népénél. Az ilyen társadalmakban az apaság bizonyossága egészen kicsi lehet, amit a férfiak sajátos viselkedéssel kompenzálnak, hogy ne pazarolják szülõi energiájukat zabigyerekekre. Ilyen helyeken szokás a lánytestvér gyermekének nevelése, a saját gyermek helyett. (nagybácsi-apa szerep). Kimutatható, hogy nem biztos apaság esetén a nõvér gyermekében nagyobb arányban találhatók a férfi génjei, mint sajátjában. (Ha pl. minden negyedik általa nevelt utód csak az övé, akkor 4/32 a génközösségük, a nõvére gyerekével viszont 5/32).

A férfi természetesen számolhat az EPC lehetõségével, és tehet is ellene. Habár nem ez a hím-hím versengés fõ formája, vannak arra utaló jegyek, hogy a spermakompetíció nálunk is szerepet kaphat. Kísérletes vizsgálatok (mûpénisz, mûvagina, mûspermium) részben alátámasztják, hogy a hímvesszõ formája alkalmas lehet spermium-eltávolításra a nõi nemi utakból. Valamint, a férfi egy közösülés alatti spermium-kibocsátása nõ a párjától külön töltött idõ hosszával. Ezt azzal magyarázzák, hogy minél többet van távol, annál nagyobb az EPC valószínûsége, ezt kompenzálhatja valamelyest a több spermium. (Egy alternatív magyarázat szerint ilyen estben az idegen nõk ingere miatt nõ meg a saját EPC-s fertilizáló esélye). Azt is egyértelmû, hogy az együtt töltött idõvel csökken a nõi EPC esélye. Ennek a párõrzésnek lehet a házasság egyfajta intézményesült formája, olyan kultúrákban, ahol felismerik a család egységének fitness-növelõ és kooperáció-segítõ szerepét. Tehát a házasság lehet elõnyös is a férfi és a társadalom szempontjából is, és gyakran a szexuális konfliktus emberi megnyilvánulása. Sok kultúrában a nő ellenére történik a férjhezadása, így a férfiak (és családaik) versengése számára káros.

Nemi erõszak

Az emberi szexualitás másik furcsa viselkedésformája a kényszerített szex, a nemi erõszak. Szinte minden kultúrában elõfordul ez a jelenség, annak ellenére, hogy mindenhol szigorúan büntetik. Magyarázatul többféle (nemcsak darwini) hipotézist felvetettek:

1. Az egyik szerint ez szexuális tartalomtól mentes, tisztán erõszakos tett, „a férfi nem nevében” kollektíve megbünteti a nõket, megmutatja nekik, hogy "ki az úr a háznál". Ez feltételezi, hogy az áldozatok nagy státuszú, elismert és hatalommal bíró asszonyok.

2. A darwini teória szerint bizonyos esetekben adaptív és fitness-növelõ lehet az ilyen viselkedés is, mert utódot eredményez. Sok állatfajnál lehet ilyen stratégiával találkozni, általában azok az egyedek alkalmazzák, akik nem tudnak máshogy párhoz jutni. Ez esetben inkább a fiatal, fertilis lányoknak kell a célpontnak lenni.

3. Az is lehet, hogy egy amúgy adaptív stratégia mellékterméke.

Az, hogy a nemi erõszak áldozatai általában fiatal nõk, és gyakran esnek emiatt teherbe, a második hipotézist támasztja alá.

Az emberi család

Minden természeti és ipari társadalomban, függetlenül a kialakult szaporodási rendszertõl, államformától vagy egyéb tényezõtõl, a család jelen van, mint az emberi kultúrák legkisebb mûködõ egysége.

Láttuk, hogy az örökbefogadás bizonyos szituációkban elõnyös lehet a szülõknek, de általában a mostohaszülõség nem adaptív, az idegen gének sikere a szülõnek nem lehet érdeke. Számos vizsgálat szolgál erre bizonyságul, a saját gyerekek általában sokkal kevesebb szülõi agresszióban, nélkülözésben, konfliktusban és szexuális megrontásban van részük, mint az (esetleg velük együtt nevelt) édesgyermekeknek (Pl. Hamupipõke meg egyéb gonosz mostohák).

Ivararány- befolyásoló mechanizmusok (és házasodási döntések)

Az ivararányok tárgyalásakor láttuk, hogy a szülõk hatékonyan befolyásolhatják utódaik nemét, annak függvényében, hogy adott szituációban melyik ivarú utódnak magasabb a fitness-visszatérítése, és így a populáció eltérhet az 1:1-es fisheri aránytól. A sex allocation theory szerint, ha eltérő a fiak és lányok értéke (fitness-visszatérítése), érdemes a kifizetődőbb utódba invesztálni. Ennek megfelelően a szülők embereknél is többet fektetnek az értékesebb utódba, és az és ivararányt is eltolhatják.

Ha az effektív ivararány (OSR) eltolt valamelyik ivar felé, a születéskori ivararány a ritkábbik ivar felé módosulhat

Finnországi preindusztriális populációkban az anyakönyvek tanúsága szerinti ivararány eltol OSR esetében a ritkább ivar gyakoribb születését mutatta. Így volt ez a háborúk utáni Európában is, a sok férfiáldozatot követelő idők uatán több férfi született.

Kínában pl. a fiak jóval értékesebbek a lányoknál, mivel az ősi hagyomány szerint a házasodástól kezdve az asszony a férje családjához tartozik, szülei öregkorukban így nem számíthatnak az lány anyagi segítségére. Ezért a szülõk általában nem állnak meg a gyerekcsinálással, míg fiú nem sikerül (a fiú nem kerül más családhoz, így a saját szüleit tartja el, együtt a feleségével). A szigorú népességszabályozás miatt (egy utód engedélyezett csak, falun kettõ) a lányutódot eltitkolják, és így nem iskolázzák, nem viszik orvoshoz, esetleg magára hagyják. Az ivararány így erõsen a fiúk felé mozdul, ami viszont azt a problámát eredményezi, hogy tíz-húsz év múlva kínaiak milliói nem jutnak majd feleséghez.

A hozomány a szülõi befektetés egyik speciálisan humán, igen elterjedt formája, mely nagyban növelheti kapója értékét, így sikerességét is.

Egy összkultúrális felmérés szerint a társadalmak 66%-a házasodáskor a fiúval adja a hozományt, ezen népek 90%-a poligám. Lánnyal csak 3%-uk adja, de fõleg a monogám társadalmaknál (50%-ban). Mi lehet a különbség oka?

Az embernél is a férfiúi a versengõ nem, és egy ilyen komoly fegyver, mint a hozomány, igen megnövelheti tehetõsségét, státuszát, és így esélyét a nõgyûjtõ versenyben. Fõleg ott lehet hatásos, ahol az operacionális ivararány (OSR) a férfiak felé van eltolódva, valamint a poligín népeknél. Poligíniában tehetős hímnek nagyobb esélye van, hogy sok unokát nemzzen, mint a gazdag lánynak, emiatt a család õt favorizálja. A nyugati kultúrákban is mûködik a mechanizmus, a gazdagabb családoknál az örökséget gyakrabban hagyják a fiúra, mint a kevésbé tehetõs famíliák. A tehetõsségük ebben az esetben is vonzóvá teszi õket. Természetesen itt már nem a szaporodási siker a lényeg, de a preferencia megõrzõdött.

A lánypreferencia ritka, és általában különleges oka van.

•Magyar roma populációknál a lányok értékesebbek, mert nagyobb az esélyük a felfelé házasodásra (magyarokkal). Ezért a romák többet fektetnek lányokba, mint a nem cigányok (több lány születik, kevesebb lánymagzat vetél el, a lányokat többet szoptatják és iskolázzák).

A kenyai Mukogodo törzs nemrég tért át a vadászó életmódról a pásztorkodásra. De rossz legelõik és kis tapasztalatuk miatt nem tudnak olyan vagyonra szert tenni, mint a szomszédos pásztortörzsek. Így fiaik sokkal kevésbé esélyesek a lányvadászatban, mint a nagyobb vagyonú szomszéd legények. Viszont azoknál kevés a nõ, így lányaik értékes források azok számára. Emiatt lányutódaikra több energiát pazarolnak, többet viszik orvoshoz, stb.

Ha a nõvel jár a hozomány, az általában a jó hím csábításának az eszköze. A monogám társadalmaknál a jó minõségû (gazdag, odaadó) férfiak nagy elõnyt jelentenek a gyereknevelésben, a hozomány ilyen preferencia-befolyásoló eszköz lehet.